(…)Egy dobogó hang járja át a fagyos estéket, mit a kiválasztottak már hallani véltek. Bájen dobjai rengetik meg a Földet, a Fény szakítja ketté a vidéket, Dunakanyartól keletre lovagol Isten kiválasztott Szent Népe. Ősi próféciákban foglalt sorok szájából hagyták el az emléket, felperzselték a környéket. A Nap küldte őket, hogy elhozzák a Sötétséget! A táltosok dobjai törték meg az esténket, a kiválasztottak szemében a harci kedv fénylett, együtt győzik le a sötétet. Ma már búcsúztatják szárnyuk alatt a Földet, a MAG népe a jövőbe lépett, lábuk alatt dobogott az évezredes becsülettel áztatott végzet, a jóslat, mely teljesülni született, önnönmagával képezvén tükörképet! Két lóláb dobbantotta meg az igaz magyar szívet, asszonyok siratták és féltek, hősként haltak a férfiként távozó lelkek, ezernyi szilánkot a belső Földbe vertek. Egy pajzs emelkedett fölétek, megérkeztek a Dobogói Négyek, partra vetett minden gonoszt az élet. Egy alak rajzolódott ki a jég hátán, átkelt a Duna két partján, lába nem ért nedvet a víz hátán, csukák úsztatták át a szívcsakrán, lelkéből gyöngyöző érpatak emelte a sebezhetetlen falakat.(…)

Bájen falai omladoztak, míg Pesten a magyarok kegyelemért sóhajtoztak! Takacs az első magyar táltos farkasként a Kékes csúcsán Holdat ugatva reszketést hozott a gyapjasok szívébe. Vadászként űzte a sötét lényeket a végbe. Tárkon az első gyógyító hozta a reményt a gyászos szívekbe. Az első háború végén vörös víz folyt a Duna kecses medrében, könnyből fakadt az Úr kiválasztott népe. Megtörni sose látszott még ennek ellenére, felállt és a dobszó tovább szólt(…)